Eger MJV - ECK együttműködés

Együttműködési megállapodás

Amely megköttetett Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata ( 3300 Eger, Dobó tér 2. képviseli: Habis László Polgármester ) továbbiakban EMJV és az Egri Civil Kerekasztal (3300 Eger, Bajcsy-Zs. út 9. képviselik: Gál Sándor és Dr. Nagy Árpád megbízott Kerekasztal tagok ) továbbiakban ECK között 2010. év május hónapjának 16. napján, az alábbiakban megfogalmazott gondolatok, feltételek mellett.

A./ A megállapodás célja

1./ A Felek által annak kölcsönös elismerése és összefoglalása, hogy eddigi több, mint egy évtizedes együttműködésükben az egri polgárok életminőségének, általános közérzetének javítása érdekében mindkét fél számára hasznos, széles körben elismerést kiváltó eredményeket értek el.

2./ További törekvésük, hogy meghatározzák a jelenlegi társadalmi fejlettség szintjén a civil – önkormányzati partnerségben a civil részvétel kereteit.

3./ Körvonalazni kívánják a Felek azt is, hogy az együttműködésük során EMJV milyen feltételek megteremtésével kívánja előmozdítani az együttműködés kiterjesztését.

B./ A Felek együttműködésének eddigi eredményei

4./ Felek több, mint egy évtizede közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az önkormányzati kötelező feladatvállaláshoz nem tartozó, de a polgárok életminőségét javító, különböző programok, rendezvények szervezésével és a társadalmi igények mind szélesebb körű kielégítését biztosító civil szolgáltatásokkal Eger az itt lakók és az ide látogatók részére színes, vonzó élhető város legyen.

5./ Az EMJV a Felek közötti kapcsolatrendszer személyi feltételének biztosítása érdekében önálló munkakörben és feladattal civil referenst alkalmazott.

6./ EMJV polgármestere és civil referense állandó meghívott az ECK által szervezett Egri Civil Fórumon és a kerekasztal ülésein.

Ezen alkalmakkor Feleknek lehetőségük van arra, hogy tájékozódjanak az éppen aktuális, mindkét szférát érintő kérdésekről.

7./ Az ECK által delegált kerekasztal tagok külső, szavazati joggal nem rendelkező szakértőként részt vettek az Önkormányzat bizottságainak munkájában.

8./ Az ECK évenkénti rendszerességgel találkozót, munkamegbeszéléseket szervezett a kerekasztal tárgyaló delegációja, valamint EMJV közgyűlésének frakcióvezetői és az önkormányzati bizottságok vezetői között. Ennek során feltárták az együttműködésben lévő előnyöket és hibákat. Igyekeztek közös álláspontot kialakítani a várost érintő legfontosabb kérdésekben. Törekednek az együttműködés elmélyülésére.

C./ Az együttműködés jövőbeni céljai

9./ EMJV a jelen kapcsolatrendszerben lévő, az előzőekben összegzett értékek és eredmények ismeretében az Egri Civil Fórumot és annak demokratikusan választott szervezeti egységeit az egri civil szektor kiemelkedő jelentőségű, aktív, társadalmi formáló erőként megjelenő törvényes képviseleti szervezetének ismeri el.

10./ ECK vállalja, hogy a vele együttműködő civil szervezetek munkáját összefogja, koordinálja, ismerteti velük az Önkormányzati törekvéseket és összegzi, majd továbbítja az EMJV-nak az ezekkel kapcsolatos véleményeket, észrevételeket. Felek ezzel is biztosítani kívánják, hogy minél szélesebb körű megegyezés alakulhasson ki a város életét érintő legfontosabb kérdésekben.

11./ A megállapodást aláíró mindkét fél deklarálja, hogy az önkormányzati döntés előkészítési folyamatban fontos elem a civil kontroll biztosítása, és kölcsönös érdek a közöttük lévő partneri kapcsolat tartami fejlesztése.

12./ Az EMJV biztosítja annak feltételeit, hogy az ECK által delegált tagok eredményesen részt tudjanak venni az önkormányzati bizottságok munkájában és döntéshozatalában. Ennek során

12.1. EMJV vállalja, hogy a bizottsági éves munkatervek összeállításánál abba beépítik az ECK által javasolt napirendi pontokat.

12.2. EMJV biztosítja, hogy a város életében kiemelkedő jelentőséggel bíró ügyekben már a bizottsági ülések előkészítése során keletkező munkaanyagokról az ECK bizottságokba delegált tagjait kellő időben tájékoztatja.

12.3. EMJV mérlegeli, hogy a civil delegáltak titoktartási kötelezettségvállalása mellett biztosítja azoknak az önkormányzati zárt üléseken történő jelenlétét.

13./ EMJV a város költségvetésében továbbra is külön címsoron szerepelteti a közhasznú és közérdekű feladatellátás valamint a civil szervezetek szakmai fejlődését és együttműködését szolgáló Civil Alapot.

Biztosítja azt, hogy az itt szereplő forrás évenkénti összege nem lehet kevesebb, mint a teljes költségvetési főösszeg 0,5 %-a. Az ECK szervezi a Civil Alap Bírálóbizottsága útján az alap rendeltetésszerű felhasználását. Ennek során pályázatokat ír ki, ellenőrzi ezek megvalósítását. Tapasztalatairól tájékoztatja EMJV-t.

14./ A másfél évtizedes múltra visszatekintő, a város legjelentősebb közösségi ünnepévé vált Eger Ünnepe rendezvény megszervezését és pénzügyi támogatását EMJV továbbra is vállalja. Ennek pénzügyi forrását a költségvetésben külön címsoron szerepelteti. Biztosítja továbbá az ECK-t arról, hogy ennek legkisebb összege a mindenkori éves városi költségvetési főösszeg 1%o-nél nem lesz kevesebb.

Az ECK kötelezettséget vállal arra, hogy a rendezvény sikere érdekében a fentieken túl pályázati és szponzori pénzek bevonásával szélesíti a program pénzügyi alapját. Alapvető feladata az is, hogy jelentős értékteremtő önkéntes munkával segítse a szervezést.

15./ Az EMJV a jelen megállapodásban vállalt célok megvalósításához biztosítja a jövőben is a NONPROFIT Információs Központ ( Civil Ház ) működéséhez szükséges infrastrukturális feltételeket.

16./ A partnerség folyamatosságához a kölcsönös és időszerű tájékoztatás biztosításának érdekében az EMJV továbbra is önálló státuszként fenntartja a városi civil referensi munkakört.

17./ Felek minden évben előre egyeztetett időpontban az EMJV polgármesterének, önkormányzati bizottsági vezetőinek, frakcióvezetőinek és az ECK delegáltjainak részvételével közös tanácskozáson értékelik közös munkájukat és meghatározzák a partnerség fejlesztését szolgáló feladatokat.

18./ A széleskörű nyilvánosság és az egri polgárok mind teljesebb tájékoztatása érdekében a két szektor együttműködése során keletkező értékekről, eredményekről, tapasztalatokról és ezek fejlesztési lehetőségeiről közös sajtótájékoztatót és együttes képviselőtestületi ülést szerveznek.

Ezt az együttműködési megállapodást, mint akaratukkal és törekvéseikkel mindenben egyezőt mindkét fél azon elhivatottsága alapján írja alá, hogy ez jelentős állomása az egri civil – önkormányzati partner kapcsolatrendszer fejlődésének, út, eszköz a polgárok jólétét szolgáló programok, szolgáltatások és a demokrácia mind tágabb körű megvalósításához.

Kelt Egerben, 2010. május 16. napján.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Habis László polgármester
Egri Civil Kerekasztal képviseletében: Gál Sándor, Dr. Nagy Árpád


Powered by Drupal - Modified by Danger4k